Programajánló: Denevér Nap a Fővárosi Állatkertben
Szombaton Denevér Napot tartanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény nem titkolt célja, hogy a sokak által a „nemszeretem állatok” között számontartott repülő emlősök fontosságára hívja fel a nyilvánosság figyelmét. Szeptember 22-én szombaton, a szokásos látnivalók mellett, denevérekkel kapcsolatos programmal várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az Állatsimogatóval szemközt felállításra kerülő sátornál az Állatkert, a Budapesti Denevérvédelmi Csoport és a Homoludens.hu Egyesület munkatársai segítenek megismerni a denevérek különleges világát. A programok között vetélkedők, ügyességi játékok, kézműves foglalkozás és denevérvédelmi játékok is szerepelnek, de az érdeklődők azt is megtudhatják, hogy mi a teendő, ha egy denevér berepül a szobába a nyitott ablakon át, vagy ha egy egész denevércsalád költözik be a redőnytokba (ami nem is számít ritkaságnak egyes lakótelepeken). A közönség megismerkedhet az állatkertben folyó denevérmentéssel is, és természetesen a kert gyümölcsevő denevérei, a nílusi repülőkutyák, valamint a Thaiföldön őshonos Lyle-repülőkutyák is várják az érdeklődőket. A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Denevér Nap is része az állatkert azon törekvésének, hogy a nyilvánosság figyelme ne csak az aranyos, „cuki” állatokra, hanem az emberek többsége által „nemszeretem állatokként” számontartott élőlényekre is ráirányulhasson. Ez annál inkább fontos, mert a denevérek szerte a világon fontos szerepet töltenek be a természet háztartásában, ráadásul Magyarország olyan természeti értéket mondhat magának általuk, amelyre joggal lehetünk büszkék. Hazánk ugyanis „denevér-nagyhatalomnak” számít Európában: a kontinensen honos kb. 46 denevérfajból ugyanis közel 30 faj Magyarországon is előfordul. Világviszonylatban egyébként eddig mintegy ezer denevérfajt írtak le a kutatók. Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert |
|
|
National Geographic Online
| |